2010. december 19., vasárnap

A mai menü és előkarácsony

A mai menü:

Tárkonyos tejszínes gomba leves
Csirke kuglóf

Egy fej hagymát és egy duci gerezd fokhagymát apróra vágva, enyhén megsózva kevés olajon üvegesre pirítottam a leveshez. Hozzátettem a 30 dkg gombát, kicsit megdinszteltem. Sóval, borssal ízlés szerint ízesítetettem. Felöntöttem 1,3 l húsleves alappal. Kapott kevés petrezselyem zöldet és több tárkonyt. Összeforraltam, majd kevés (kb. 1 ek) lisztből, 2 dl tejszínből és kb. 1 dl tejfölből habarást készítettem. 15-20 perc alatt kész.

A csirke kuglófot pedig már többször, több helyen láttam (most épp e-mailban kaptam újfent meg). Ahogy én készítettem:
1 kg csirkemellet 3-4 csíkra vágtam, befűszereztem 1 órát állni hagytam. Aztán a szilikon kuglóf formában elkezdtem rétegezni:
a csirke fele, 3 szelet fekete erdei sonka (lehet, hogy célszerűbb bacont használni, vastagabb rajta a zsír), körberakva karikázott száraz szalámival, körbe ráütni 6 db tojást (nem felverve), kb. 10 dkg sajt reszelve. Apróra vágott snidling következett, majd kezdődött az elejéről. A maradék csirke, a sonka a sajt, majd zárásként 2 felvert toját eloszlatva. 180 fokos sütőben 1 órát sült fóliával letakarva, és 10 percig még fólia nélkül.
A családnak ízlett, bár a hibákat javítjuk leközelebb:), és már a variációkkal is elkezdtünk ötletelni. Mivel nem macerás, gyorsan össze lehet állítani, biztosan a karácsonyi menü része lesz (vagyis ez lett a főpróba:)).

Délután előkarácsonyozás lesz. Oda készültem ezekkel a sütibefőttekkel. A receptek innen származnak, konkrétan a csoki süti és az isteni narancsos-áfonyás keksz készült el. Ezt is legközelebb ügyesebben csinálom (és nem felejtek el venni pl. barna cukrot)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...