2013. december 27., péntek

Kimonó

A keleti kultúra és az üveg találkozása. Eric Markow és Thom Norris csodás munkái közül  a Spring Dawn Kimono.

2013. december 23., hétfő

2013. december 9., hétfő

.

Bevallom őszintén elfáradtam. A kiállítás folyományaként még van néhány megrendelésem, szombaton Míves Emberek Vására, és néhány saját ajándékot is még ezután szeretnék elkészíteni, de alig várom, hogy pihenőre mehessek. Az év vége valóban hajrával telt el, sokat dolgoztunk, és még van hátra némi munka.
Tehát most meghívlak benneteket is az év utolsó megjelenésére (legalábbis részemről). Várunk benneteket!

2013. december 7., szombat

Egy kiállítás margójára:)

Véget ért a kézműves kiállítás és vásár. Tegnap lebontottuk a kiállítást, ma pedig kiköltöztünk a faházakból is. A kiállítás, legnagyobb örömünkre, nagy siker volt, nagyon sok volt a látogató, rengeteg dicsértet zsebeltünk be. A vásár sem volt rossz, pedig igencsak fizetés előtt voltunk. Nagyon jól éreztük magunkat Erikával, 10 napig minden délután összezárva:), hiányozni fog. Néhány kép.

A kiállításra készült képeim. Ma kerültek haza, nem túl jók a fotózási körülmények:(

Itt pedig az ékszereim installációja. A képeim mellett a falon Banász Erika csodaszép képét látjátok.

A 2014. év színe

Kihirdette a 2014-es év színét a Pantone színtechnológiai vállalat, most a smaragdzöld után a ragyogó (lilás-rózsaszín) orchidea, azaz a Radiant Orchid került sorra.
„Ez egy kicsit különc szín és nem is alapszín, ez felhívás újításra. A lila színek családja kreatív dolgok készítésére sarkall” – állnak Leatrice Eiseman, a Pantone Color Institute igazgatójának szavai a Huffington Post oldalán. Eiseman szerint az emberek hamar megszeretik majd ezt az árnyalatot, mert sok bőrtípushoz megy és rég nem került előtérbe. 2014 színét Michelle Obama már eddig is szívesen viselte, a Guccinál a tavaszi táskák, a Max Maránál és Temperley Londonnál a ruhák, Ermengildo Zegna férfikollekcióiban pedig a kiegészítők ilyen színűek – a ragyogó orchidea igazi tavaszi szín, persze a Pantone reményei szerint még 2014 őszén is ilyen ruhákban járunk majd.
Csokibarnával, bordóval, burgundival kifejezetten szép, őszi páros az orchidea-lila. A dizájn többi területére is be fog férkőzni elvileg az orchidea, például a menő cukrászsütiket orchideavirágokkal díszítik majd, és a lakástextilek, tapéták, bútorszövetek közt is hangsúlyosabb lesz a lilás szín ­ komplementer szín az olivazöld, a mélyzöld, türkizzel, sárgával párosítva élénk hatást kelt. Alább talál képeket a 2014-es tavaszi-nyári bemutatók ragyogó orchidea színű ruháiról, kiegészítőiről és Michelle Obamáról! (Olvashatjuk az Indexen.)

Alapvetően nem kedvencem a lila szín, de ez az árnyalat nekem is tetszik. Biztosan használni fogom ékszerkészítéskor.

És egy kis inspiráció orchidea lilával.

2013. december 3., kedd

Pingvin

A fenyőre vagy ajándékkírésőként is használható ez az apró pingvin. Az első a pingvincsapatból:)

2013. december 1., vasárnap

Időszűkében

Bár épp túl vagyunk a kiállítás megnyitóján, végre elkészültünk a kézműves vásári faházunkkal ahol estig várjuk a vásárlókat (szerencsére jönnek is:))  mégis most, ebben a hajszában készült el, ajándékként ez az aventurin mandzsetta gomb. Nem olyan mintha a galaxist szemlélnénk?

Békés, Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...